Batársokat fizetünk azért, hogy nem engedjük be a migránsokat, de így is megéri

2025. május 30. 05:38

Teljesen igaza van amerikai barátainknak. Varga Mátyás Zsolt írása.

2025. május 30. 05:38
null
Varga Mátyás Zsolt
Varga Mátyás Zsolt

Szomorú évforduló közeledik: 2024. június 13-án olyan történt Luxemburgban, aminek még mindig nyögjük a súlyát. Egészen pontosan annyi történt, hogy úgy döntöttünk, rendes európaiként megvédjük Európát – 

Dobó és Hunyadi meg közben fentről lemosolyog ránk. 

Június 13-án volt ugyanis, amikor bejelentette az Európai Unió Bírósága, hogy irgumburgum Magyarország, nem jó az, hogy a kismillió EU-s jogszabály és elv kötelezésének eleget téve megvéditek a külső határokat!

Oké, rendben, máshogy fogalmaztak: Magyarország olyan rendszert működtetett, amely akadályozta a nemzetközi védelem (pl. menedékjog) kérelmezését, a menedékkérőknek a határon kialakított tranzitzónákban kellett maradniuk, illetve a kérelmezők nem maradhattak Magyarország területén addig, amíg a menedékkérelmük elutasítása ellen benyújtott fellebbezést jogerősen elbírálták volna.

És itt jön képbe az, hogy miért vigyorog Kollár Kinga batárnagy mosollyal: 

nagyságrendileg 550 millió eurót, 220 milliárd forintot vontak el emiatt Magyarországtól.

Ha azzal számolunk, hogy pár éve a kormány 60 milliárd forintból akart 17 budapesti kórházat felújítani, akkor könnyen kiszámolható, 62 kórház felújítása jött volna ki ennyiből. Vagy épp hússzor a pesti alsó rakpart felújítása. Vagy épp két nagy egyetemi kampusz is kijött volna belőle, több tucat kollégiummal. Vagy esetleg 5 ezer kisebb lakás egy szociális bérlakásprogramban. 

Az a helyzet, hogy ez batársok, persze, de még mindig kevesebb, mint amennyibe került volna, ha nem csinálja Magyarország azt, amit, ha nem adunk okot Dobónak, Hunyadinak a „lemosolygásra”,

Németország ugyanis nagyon szenved.

A német szövetségi kormány 2022-ben 28 milliárd eurót, 2023-ban pedig 19 milliárd eurót költött a menekültek és az integráció kezelésére, csupán arra, hogy a tartományokat és a településeket közvetlenül és közvetve támogassa. 2024-es adat még nincs, de 15-18 milliárd euró a becslés.

Magyarán 2022-ben minden egyes németnek 300 euróba, 2023-ben 225 euróba, 2024-ben pedig 170-225 euróba került a migráció – míg az elmúlt egy évben minden egyes magyarnak 60 euróba került az, hogy ne kelljen többet fizetni. (Halkan jegyzem meg, GDP-arányosan is a német töredékét kell fizetnünk.)

Ezért mondták az amerikai barátaink a CPAC-en, hogy „higgyék el, megéri!”.

Megéri, persze, jobb 60 eurót fizetni, mint 300-at, de azért valljuk be, finoman szólva is necces, hogy azért kapunk büntetést, mert épp úgy döntöttünk, hogy betartjuk a Lisszaboni Szerződést – célja, hogy az EU ellenőrzése alatt tartsa a személyek külső határokon történő belépését –, no meg a Schengeni Egyezményt – amely megköveteli, hogy a tagállamok a külső határokat megfelelően ellenőrizzék, hiszen a belső határokon nincs ellenőrzés.

Mi lenne, ha nem kéne? Ha az EU nem azzal lenne elfoglalva, hogy csuklóztassa a tagállamokat azért, mert teszik a dolgukat az Unióért? Már csak kísérletként is jó eljátszani a gondolattal. A CPAC Hungary láttán meg felmerül a kérdés: lehetséges, hogy nemsokára eljön egy ilyen Unió ideje?

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
salátás
2025. május 30. 10:04
nagyon beszédes, hogy egyik kis propagandistageci sem tud válaszolni
salátás
2025. május 30. 09:30
szevasz fitymallat propagandistageci! miért is nem örül a többi ország, hogy hozzájuk kerül ez a sok csodálatos ember???? nekik jobb, mi meg gyakorlatilag már a veszteségükkel megbírságoljuk magunkat, nemde?
virradat26
2025. május 30. 09:09
Ocska duma, oszd meg es uralkodj ! Valojaban a fidesz becsicskult, es oriasi osszegbe kerul a magyaroknak hogy nem azonnal fizettek ki a 200 millio eurot, hanem most dontottek ugy, hogy inkabb fizetnek 550 milliot "Egy 137 oldalas salátatörvény-javaslat két eldugott részét leplezte le Novák Előd: hogy a kormány az EU által hazánkra kiszabott, félmilliárd euróra duzzadt menekültügyi büntetőbírság befizetésére készül sajnos, továbbá a Covid-diktatúra korrupt és embertelen ügyeit, az Operatív Törzs döntés-előkészítő iratainak titkosítását a kormány meghosszabbítaná az eredeti 10 évről abszurd módon már 30 évre" Hazudnak, ahogy birnak ! Orban csaladjabol lesz kiverve az 550 millio euro teljesen feleslegesen eldobott penz.
salátás
2025. május 30. 09:00
lauderstenonis-2salátás 2025. május 30. 08:40 Levezetted :)))))))))) -------- veletek vitázni a galambbal sakkozással és a vízgereblyézéssel ér fel, így egy minimális időkeretet töltök csak ezzel a tevékenységgel, viszont nagyon szépen elkerülöd a legalapvetőbb kérdésemet, amit először tettem fel: miért is nem örül a többi ország, hogy hozzájuk kerül ez a sok csodálatos ember???? nekik jobb, mi meg gyakorlatilag már a veszteségükkel megbírságoljuk magunkat, nemde?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!